Maxima Library

A “borotva éle” — szimbólum: azt a szinte érzékelhetetlen határt jelenti, amely a tudat és a tudatalatti között húzódik, vagyis amely a teljesen egészséges

én

pszichikai tengelye. Így magyarázza meg regényének címét maga a szerző, a szovjet tudományos-fantasztikus irodalom klasszikusa, aki ezúttal a legújabb biológiai kutatások és felfedezések fényében boncolgatja az ember pszichofiziológiájának időszerű kérdéseit. Csodával határos, de megtörtént esetek, valóságos jelenségek hiteles leírásával igyekszik feltárni az emberi test és lélek rejtett tartalékait, energiaforrásait.

A történések középpontjában egy titokzatos

fekete korona,

annak különös kisugárzása áll. Több csoport is meg akarja szerezni, hajszákat rendeznek érte. E kalandok leírásával válik a mű térben és időben több dimenziójúvá. Visszanyúl a régmúltba is, például Nagy Sándor korába, vagy az óindiai művészet kezdeteihez, hogy pontosabban megvilágítsa a tegnap, a ma, sót a holnap eseményeit. Oroszországból kiindulva, Itálián, Dél-Afrikán át a forró Indiáig és a jeges Tibetig húzódik a cselekmény fonala.

A bőven áradó események egzotikus környezetben, titokzatos templomokban, lámakolostorokban, tengerfenéken stb. játszódnak le. Szemünk előtt zajlik le egy kalandos nőszöktetés; látjuk, hogyan verekszenek meg erőművészek túlerőben lévő fogdmegekkel; megismerjük a különleges, bénító folyadékot kilövő pisztolyt.

A mű hősei sarkított jellemű, különleges képességű férfiak, hősnői egzotikus szépségű és rendkívüli sorsú nők. Tanúi vagyunk hipnózissal való csodálatos gyógyításnak, az önszuggesztió nem mindennapi eseteinek. Csak egy példa a sok közül: a tibeti önsanyargató reszpáknak

melegük

lesz, amikor a fagyos szélben meztelenül állva locsolgatják magukat — a vizes törülköző megszárad rajtuk!

Jefremov a tudománynak és a valóságban gyökerező fantasztikumnak olyan tájaira vezet el bennünket, amelyeken szovjet írók még nemigen jártak.

Jefremov az 1958-ban írott A Kígyó szíve című kisregényével folytatja ugyanezt az utópikus vonalat. A mű, amely nem tartozik szervesen az Androméda-ködhöz, lényegében válasz Murray Leinster First Contactjára. Mindkét írásban két úrhajó találkozik a Galaxis egyik csücskében; az egyik földi űrhajó, a másik idegen. Csakhogy amíg az amerikai író történetében {úgymond: érthető módon} a két csapat ellenségesen méregeti egymást, addig A Kígyó szívében barátként közelednek egymáshoz. Az író visszanyúl egy korábbi kisregényéhez, a Csillaghajókhoz, amikor azt fejtegeti, hogy a fejlett lényeknek hasonló testi adottsággal kell, hogy legyenek megáldva — tehát szépnek (más szóval célszerű, tehát harmonikus felépítésűnek) kell lenniük.

Jefremov ugyanis nem tartja hihetőnek, hogy ‘szarvval és farokkal ellátott szörnyetegek’ vagy ‘gondolkodó penészgombák’ népesítsék be a Világegyetemet. Nem valami szűklátókörű antropocentrikus meggyőződés viszi erre az eredményre, hanem a művészeti érzékkel megáldott tudós filozófus tudományon alapuló okfejtése. (Bár a kisregényben az idegen lények fluorint lélegeznek be oxigén helyett, külső megjelenésben hasonlóan szépek a földi emberekhez.) Úgyszintén, A Kígyó szívében az író megerősíti azt a nézetet, hogy csak egy osztálynélküli társadalom képes olyan magaslatra jutni, ahonnan elrugaszkodva a csillagokhoz képes szárnyalni. Ebből következően, vonja le az író, bármely két civilizáció is találkozik az Univerzumban, azok feltétlenül békések kell, hogy legyenek.

Pazīstamā krievu padomju rakstnieka (1907–1972) pēdējais romāns vēsta par notikumiem 4. g. s. p. m. ē., kad Maķedonijas Aleksandra karagājienu un grieķu filozofu humānistu mācību ietekmē veidojās plašāks pasaules un cilvēka esamības redzējums.

Kā sarkans pavediens romānam cauri vijas doma par mākslas un tās iedvesmotājas — sievietes nezūdošo daili.

Romāna «Atēnu Taīda» pamatā ir kāda antīkās vēstures avotos pazīstama epizode: Persepoles — vienas no persiešu valsts galvaspilsētām — nodedzināšana; to ierosināja slavenā Atēnu hetēra, kas pavadīja Maķedonijas Aleksandru karagājienā.

Dílo Ivana Jefremova „Athéňanka Thais” vykročilo z hranic vědecké fantastiky. Vypráví o historické údálosti, spálení Persepolis proslulou athénskou héterou Thais. Jefremov v románu seznámí čtenáře nejen s rozporuplnou postavou Alexandra Makedonského, ale hlavní postava Thais ho provede i různými starověkými náboženskými kulty spjaté s velkou ženskou bohyní. Při válečných taženích Alexandra po celém světě zažije chvíle mocenských triumfů i ktastrofický konec, ke kterému spolu s Alexandrem dospěje helénská říše.

Výbor ze sovětské vědeckofantastické literatury. 1. vyd.

Myšlenku o možnosti vzájemných kontaktů a o biologické podobnosti myslících bytostí ztvárnil v novele Cor Serpentis (Srdce hada), 1959; č. in: Povídky z vesmíru, 1961; s. jako Hadie srdce, in: Hadie srdce, 1961). Jefremov koncipoval novelu jako polemiku s tehdy módním pojetím kontaktu, který je naplněn nedůvěrou a nepřátelstvím lidí a mimozemšťanů.

Cor Serpentis (

Čūskas sirds

) (1959?)

Сердце змеи

Zinātniski fantastisks stāsts tematiski turpina

Andromēdas miglāja

norises — Zemes astronauti tālu kosmosā satiek citas civilizācijas pārstāvjus, kuru vielmaiņa balstās uz ftora, nevis uz skābekļa, kā zemiešiem.

Otrais stāsts fantastiskā triloģijā ko Ivans Jefremovs uzrakstīja par cilvēces tālu nākotni. Pirmā grāmata, kura izdota latviešu valodā ir Andromēdas miglājs, bet trešā grāmata ar nosaukumu Vērša stunda netika iztulkota latviešu valodā, jo daži komunistiskās partijas bonzas saskatīja planētas Tormanss sociālajā iekārtā līdzīgas iezīmes ar toreiz pastāvošo komunistisko režīmu.

Vērša stunda (1969)

Час Быка

Zinātniski fantastisks romāns, kura darbība risinās uz tālas planētas Tormans (Mocības), kur valda nežēlīga oligarhiska tirānija. Dzīve tur lielā mērā atgādināja padomju reālijas. Romāns tika publicēts klajas izdevēju nevērības dēļ, par ko viņiem nācās dārgi samaksāt. Atklāti kritizēt romānu padomju vara neuzdrīkstējās — Jefremovs bija pārāk populārs, taču grāmata uz 20 gadiem tika noklusēta — to nepublicēja, izņēma no bibliotēkām un nepieminēja nekādos rakstniekam veltītos rakstos.

Grāmatu gribēja aizliegt, bet krievu valodā tā jau bija nodrukāta un atradās veikalu plauktos. Tomēr autors tika pakļauts vajāšanām. Latviski protams nav iztulkota.

Stāstos un romānos Jefremovs slavēja padomju cilvēku un “drīz gaidāmo” komunistisko nākotni, kad visiem uz Zemes klāsies jauki un saulaini, taču viņam pašam nebija ilūziju par to, kādā valstī un kādā laikā viņš dzīvo — īsi pirms Staļina nāves viņš apcietinājuma gaidās sadedzināja savas dienasgrāmatas un vēstules. Drīzumā pēc Jefemova nāves (1972.gada 5.oktobrī 65 gadu vecumā) VDK darbinieki izdarīja viņa dzīvoklī kratīšanu, meklējot “ideoloģiski kaitīgu literatūru”, un atņēma visus viņa melnrakstus. Uz diviem gadu desmitiem Jefremova vārds tika aizmirsts.

V románu

Mlhovina v Andromedě

jsou děje od nás vzdáleny předělem staletí. Nikoli však nazpět — ale kupředu, do období nazvaného érou Velikého Okruhu. To se již spojily obydlené planety naší Galaxie, člověk se vypravil ke vzdáleným hvězdám. Nově a rozumně je uspořádána společnost, lidské zájmy i osudy se zásadně změnily. Přitom však Jefremovi nejde o to, aby líčil přludné a růžové utopie. Dívá se do budoucnosti jako vědec i umělec zároveň a obezřetně posuzuje, zda to, co píše je reálné či nikoli. Mohutná, udivující je jeho vynalézavost i důslednost, s níž se snaží vytvořit nikoli jen dílčí, ale úplnou představu soustrojí budoucího řádu.

Do románu Lezvije britvy (Ostří břitvy, 1964; č. 1967) vložil autor množství hypotéz z oboru biologie, psychologie, etiky, estetiky atd.

Dobrodružný román nabízející exotiku, tajemství a napětí. Příběh, jehož děj je motivován honbou za černou korunou — starobylou památkou indické země. Napínavé vyprávění o cestě skupiny dobrodruhů, kteří se snaží indický poklad nezákonně získat a dostávají se na této cestě až do ticha indických klášterů..