Maxima Library

A Pirx pilóta kalandjai (eredetileg lengyelül „Opowieści o pilocie Pirxie”) Stanisław Lem lengyel sci-fi író novelláskötete. Lengyelországban 1968-ban jelent meg (noha a novellák nagy része külön-külön már szerepelt máshol), magyarul az Európa Könyvkiadónál Murányi Beatrix fordításában 1970-ben. A novellák egy űrhajós életének epizódjait mesélik el, diákéveitől tapasztalt űrveterán koráig; ifjúsági regényre emlékeztető stílusuk ellenére komoly témákat boncolgatnak, általában valamilyen erkölcsi dilemmát vagy az emberi tudás korlátait.

A könyv két részből áll. Az első rész népmeseszerű kiszólásokkal teli „tanulságos mesékre” hasonlít, míg a második rész Trurl és Klapanciusz, a két tudós mérnök versengéséről és találmányaikról, kalandjaikról szól Stanislaw Lem utánozhatatlan stílusában. Lem humora kitűnő, miközben novellái filozófiai mélységeket járnak be könnyed hangvétellel. Lem a klasszikus értelemben vett sci-fi szabályait félretéve kalandozik az időben, hihetetlen leleményességgel ötvözve a régmúlt idők életének napi eszközeit a távoli jövő technikai vívmányaival, és így érdekes matematikai, fizikai fogalmak fűszerezte történetekben szórakozhatunk a kardot forgató robotok nagyon is emberi történetein.

A mű keletkezési idejét figyelembe véve kijelenthető, hogy az író filozófiai alapgondolatai örök érvényességgel bírnak: megmutatja, hogy az idők és a díszletek változnak ugyan, maga az Ember azonban nem.

A regény a magyar kapitalizmus keletkezéstörténetének egyik sikeres és közismert szépirodalmi dokumentuma.

Hőse egy üzletember, akit szegény hajóbiztosként a véletlen, saját vakmerősége és nem utolsósorban ügyeskedése hatalmas vagyonhoz juttat. Zsákba rejtett kincse egy szultán üldözte török úrtól származik, az ő lánya megnyeréséért hozza fel a Dunába süllyedt hajóból és tartja meg magának Tímár Mihály. A mesés vagyon birtokosaként üzletelni kezd gabonával, telekkel, földbérlettel, és az arany még több arannyá változik kezében.

Az arany ember már milliomosként kéri meg a "szegény" török lány, Timea kezét. A lány hálából igent mond, de kiderül, hogy csak a kezét nyújtja kérőjének, szerelmet nem kaphat tőle Tímár. "Alabástrom szobor" felesége és az üzleti pálya ridegsége meghasonlásra kényszerítik a férfit, és elmenekül oda, ahol nem a pénzt, hanem az embert nézik. Ezt találja meg a térképen még nem jelölt helyen, a Senki-szigetén, Noémi mellett.

A főhős kettős életét több szereplő köti össze, véletlenek és törvényszerű találkozások, társadalmi összefüggések alakítják sorsukat. A regény kitűnően ábrázolja az akkori Komárom kereskedőrétegének spekulációit, tájleírásai (a Vaskapu, a téli Balaton) gyönyörködtetőek.

Thibaut, Edessza és Turbessel aljas grófjának törvénytelen fia a jeruzsálemi udvarban nevelkedik Balduinnal, a trónörökös herceggel, akinek barátja és fegyvernöke lesz.

Thibaut testestül-lelkestül az angyali szépségű nemes lelkű de leprás fiúnak szenteli magát. Elkíséri a királyság négy sarkába a sosem szűnő‘ harcban amelyet a herceg folytat Szaladin egyeduralma ellen egészen huszonnégy évesen bekövetkező‘ haláláig. Balduin iránti elkötelezett barátsága mellett Thibaut mélységesen szerelmes Isabelle-be a herceg húgába s ez a szerelem egy életen át kitart még akkor is amikor a lányt Jeruzsálem királynő‘jévé koronázzák s a sorsa különös fordulatokat vesz.

A királyi udvar alkotja környezetüket: Balduin nimfomán perverz anyja a lánya a gyönyörű szívtelen és önző‘ Sybilla a többé-kevésbé hűséges de szinte mindig kapzsi bárók. Miközben egymást érik az intrikák a királyság a vesztébe rohan a templomosok titokzatos pillantásától kísérve...

Renaud az „elfeledett torony” mellett eltemette nagyapját, a kitaszított templomost, akinek megesküdött, hogy megkeresi az Igazi Keresztet, és átadja a francia királynak.

Az apagyilkosság rávetülő‘ vádja elő‘l menekülve Adam testvér parancsnokságán keres menedéket. A Templom kész befogadni. Csakhogy Renaud mindössze tizennyolc éves élni szeretni akar vonzzák a nő‘k... Coucy báró szolgálatába állva belépést nyer a leendő‘ Szent Lajos udvarába ahol a félelmetes Kasztíliai Blanka a király anyja uralkodik aki azonnal élénk ellenszenvvel fogadja. Ott van azonban Provene-i Marguerite is a fiatal királyné akibe szenvedélyesen beleszeret. Ekkor éri utol az apagyilkosság vádja és élete rémálommá változik.

Kinek szentelje Renaud az életét melyet el akarnak venni tő‘le? A hihetetlen II. Konstantinápolyi Balduinnak az egykori Bizánc nincstelen császárának? IV. Ince pápának akitő‘l legalább egy kevés segítséget remél? Robert d'Artois-nak a király forrófejű és aranyszívű öccsének magának a királynak akit sosem tud megszeretni? Vagy Marguerite-nek aki lassan felfedezi hogy egy szent mellett az életnek nem sok köze van a boldogsághoz?

Nehéz lesz a diadalhoz vezető‘ út mire végre felöltheti a lovagság aranysarkantyúját. Az út mely Cipruson Damiettán Manszurán és Szírián át vezet a hetedik keresztes hadjárattal. Az út melyen Renaud ellenséggel találkozik - aki annál is félelmetesebb mert a templomosok védelmét élvezi - de meglepő‘ hölgyalakokkal is: Hersende-dal a király "orvosával" a szenvedélyes és gátlástalan Flore-ral és végül Sancie-val a "mókás kis csúfsággal"...

Renaud de Courtenay kényszerházasságba menekül, ám legnagyobb meglepetésére a frigyből hatalmas szerelem lesz. Az e házasságból született gyermekre, Olivier-re dicsőséges jövő várna, de a fiút a templomosok rendje vonzza.

Ráadásul a Szentföldrő‘l elűzött rend a vesztébe rohan s a templomosokra ezer veszély leselkedik.

Olivier-re különleges feladat vár: meg kell mentenie a frigyládát. S ő‘ aki a Templom iránti tiszteletbő‘l mindig távol tartotta magát a nő‘ktő‘l találkozik egy csodálatos fiatal leánnyal Aude-dal. Az ifjúnak feldúlt szívvel szembe kell néznie az üldöztetéssel is melynek a templomosok áldozatul esnek. A nagymester máglyahalála a királyi udvar intrikái ahol Aude Burgundi Margit szolgálólánya a sok csapás és kavarodás vért fakaszt és romokat hagy maga után melyeken azonban kihajtanak a remény virágai...

A 22. század, az emberi civilizáció delelője. Megvalósult a csillagközi utazás csodája, és a galaxis benépesedett. A bolygók élik a maguk önálló életét, az egyetlen ellenőrző szerv a progresszoroké, akik a fejletlenebb kultúrák útját próbálják egyengetni.

Makszim Kammerer, a zöldfülű szabad kutató a végtelent járja, újabb lakható, illetve lakott világok után kutatva. Amikor aztán egy űrbalesetet követően hajótörést szenved egy ismeretlen bolygón, egyáltalán nem biztos benne, hogy itt huzamosabb ideig elélhet az ember. Szétforgácsolódott birodalmacskák tengődnek az atomháború kínjait nyögő földjén, mindennaposak a mutációk, az eldugottabb vidékeken pedig még mindig a hajdani idők hadigépezetei szedik áldozataikat.

Vajon sikerül-e újból egy néppé, szerves egésszé kovácsolni a pártoskodó kiskirályok által szédített tömegeket, vajon létrejöhet-e még működőképes társadalom a politika szörnyetegeinek meddővé vált harcterén?

A Sztrugackij testvérek egykor mind nálunk, mind hazájukban betiltott regénye a világ SF-irodalmának igazi gyöngyszeme, és mondanivalója szerencsére (vagy sajnos) éppolyan időszerű, mint megírásakor. Ezt igazolja az is, hogy Oroszországban idén mutatták be kétrészes, monumentális filmváltozatát, amely talán idővel eljut a hazai mozikba is.

Egy franciaországi kisváros melletti erdei tisztáson különös, zöld bőrű, emberszerű lények vezette, idegen űrhajó landol. Clair doktor, a városkában élő magányos tudóskutató a

Hiss

-ek segítségére siet, mert a földi támaszpontok megsebesítették őket és űrhajójukat. Hálából magukkal viszik az

Ellá

ra, a béke és a szabadság bolygójára, ahol egyenrangú társként fogadják. Kitűnő barátokra talál, s a Mislixek elleni küzdelemben egyedülálló érdemeket szerez. A «Fény gyermekei» maguk közé fogadják, majd a bájos Ulna kíséretében visszatér a Földre, hogy újabb társakat toborozzon az emberiségeket fenyegető Mislixek támadásai elleni, nemes küzdelemhez.

Moszkva utcáin a hétköznapi emberek között természetfölötti lények járnak észrevétlen. A Setét és a Fény erői egyaránt jelen vannak, s a két tábor közötti törékeny fegyverszünetet az Éjszakai és a Nappali Örség vigyázza.

Most azonban viharfelhők gyülekeznek a város komor bérkaszárnyái felett: a varázslók, vámpírok, alakváltók és boszorkányok hidegháborúja forrósodni kezdett. Ha összecsapásuknak nem sikerül elejet verini, maga a pokol szabadul el a földön.

Szergej Lukjanyenko sorozatindító regénye hihetetlen népszerűségre tett szert az első megjelenése óta eltelt években, és rajongótábora már nem korlátozódik Oroszországra. A könyvből készült film elvitte hírét Amerikába és a világ szinte minden szegletébe. Azóta az Éjszakai Őrség már valamennyi fontosabb nyelven olvasható.

A GFK sorozatban végre magyarul is hozzáférhető lesz hamarosan a teljes sorozat.

„A jövő évezred krimije” - így határozták meg a kritikusok a tudományos-fantasztikus regények egyik világhírű művelőjének, Asimovnak ezt a könyvét.

A szerző, akárcsak a már megjelent “Én, a robot” című regényében, most sem a puszta fantasztikum szárnyain kalandozik el a jövőbe, hanem a kibernetika és a többi technikai tudományág ma már részben előre látható, részben csak sejthető fejlődésének felvázolása útján. Elektronikus számítógépeink, kozmikus rakétáink és műholdjaink, embert szállító űrhajóink már ma is vannak. Így hát nem irreális ez a feltevés, hogy történetünk kezdetén már vagy ezer éve laknak emberek más bolygókon, ahová a Földről települtek ki, sőt egy újabb generáció már e bolygókról vándorolt vissza a Földre. A Föld lakossága megsokszorozódott, és a földfelszín alá költözött, húsz-ötvenmillió lakosságú óriásvárosokba, a technika ma még csak elképzelhető csodái közé, ahol minden nehezebb munkát robotemberek végeznek helyette, ám kezdik azzal fenyegetni, hogy az élő munkás előbb-utóbb felesleges lesz.

És e tökéletesen megszervezett társadalomban egy nap valami rendkívüli történik: meggyilkolnak egy embert. Egyikét az űrből jötteknek, a robotszerkesztés kiváló tudósát. Ki tette? Közönséges gyilkos? Fanatikus robotgyülölő? Vagy egy egész összeesküvő csoport, amely a „régi világot” szeretné visszaállítani?

Elijah Baleynek, a New York-i rendőrség detektívjének kell megoldania a gyilkosság rejtélyét, mégpedig az áldozat utolsó mesterműve, egy tökéletes „emberszabású” robot segítségével. De vajon valóban gép ez a „tökéletes robot”?…

Case, a kozolcowboy, az adatmezők magányos vándora magára haragította megbízóit, s ezért a hibáért képességeinek legjavával kellett fizetnie. Azóta üzletel, a fennmaradásért küzd a XXI. századi Japán alvilágban, ahol a pénz szava törvény, a könnyelműség büntetése pedig gyors, kíméletlen halál...

Azkabanból, a gonosz varázslókat őrző rettegett és szuperbiztos börtönből megszökik egy fogoly. A Mágiaügyi Minisztériumban tudják, hogy a veszélyes szökevény Roxfortba tart, a Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolába. A varázslónövendék Harry Potter és barátai számára a harmadik tanév sem csak a vizsgák izgalmait tartogatja…

Gibson új regénye a XXI. század első évtizedébe, egy neurománc — ciklusnál közelebbi jövőbe vezet. Hősei egy széthullóban lévő világ információfogyasztó polgárai, akik gyorsan élnek, de nem lehetnek sem gyorsabbak, sem okosabbak a mindenütt jelenlévő számítógépeknél…

Mike Ainsell három évet töltött börtönben, ám a sorscsapások ezzel nem értek véget számára. Szabadulása előtt néhány nappal a felesége és a legjobb barátja meghal autóbalesetben, így azután első útja a temetésre vezet. Útközben találkozik egy furcsa idegennel, aki Szerda néven mutatkozik be, és munkát kínál Mike-nak. A büntetett előéletű férfinak nincs más választása: elfogadja az ajánlatot, nem sejtve, hogy ezzel különös, természetfölötti események sodrába kerül. Fokozatosan derül fény Szerda sötét tervére, és egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy a mindennapi élet felszíne alatt különös háború dúl, amelynek tétje nem más, mint Amerika lelke…

A. C. Clarke 1973-ban adta közre jelen regényét, mely azonnal óriási világsikert aratott. Címét arról az űrhajóról kapta, melyet a XXII. Század közepén fedeztek fel a Jupiteren túl. Az Endeavour napkutató űrhajót küldik a Ráma felderítésére…

Clarke minden tud, amit egy sci-fi írónak tudnia kell. Fantáziája valóságos tudományos tényekre alapozva szárnyal, és mint Kuczka Péter a kötet utószavában megállapítja: mindig az emberség, az emberiesség oldalán áll. Kitartó tudásvágy élteti minden regényét, és ezzel fogja meg olvasóit is.

A Földön egy a külvilágtól mesterségesen elzárt város Diaspar alussza Csipkerózsika álmát évmilliók óta. Lakói mégis „ébren vannak”, élnek, járnak-kelnek, alkotnak, szeretnek és van egy különös képességük: halhatatlanok, ha nekik úgy tetszik, képesek újra születni, akár újabb évmilliók múlva is.

Ebbe az örök változatlanságba születik bele Alvin a Kiválasztott, aki merőben más vágyakkal rendelkezik, mint a többi ember, meg akarja tudni, mi van a város falain kívül. Mivel erre senkitől, még a Központi Kompjútertől sem kap választ, maga indul el, rejtett földalatti folyosókon, hogy megfejtse a titkot, a Diaspar elzárkózásának titkát.

Egy távoli csillagrendszerben lévő bolygón a földi kutatók értelmes élet nyomaira bukkannak. A tudósokat egy különleges biztonsági szervezet védelmezi, de a biztonságiak és a tudosók között számtalan konfliktus keletkezik, mert a tudósok szerint egy fejlett civilizáció csakis jóindulatú lehet, a biztonságiak viszont csupán az idegenek ellenőrzése után engedélyeznék a kapcsolatfelvételt.

Harry Potter a nyári szünetet szokás szerint az utálatos Dursley családdal tölti, ám a folytatás közel sem a megszokott. A főhős összeütközésbe kerül két dementorral, akiket azért küldtek a muglik világába, hogy megtámadják az ifjút, akinek varázslatai és trükkjei sértik a varázslók világának szigorú szabályait. Harryt a Roxfortból való száműzetés, sőt varázspálcájának eltörésének a réme fenyegeti. A fiút a Főnix rendje gondjaira bízzák. Ezt a szervezetet sietősen hozzák létre jóindulatú varázslókból és boszorkányokból. A rend megfogadja, hogy legyőzi Voldemortot, de ettől függetlenül Harrynek ismét ki kell állnia személyes próbáját is, anélkül, hogy pontos információi lennének, mi is az igazi szerepe a történetben.

Az Impérium tízezer éves békéjét veszély fenyegeti. A lakott planéták ezreit összefogó, feudális birodalom egymásnak feszülő erői — a császár, a rivalizáló Nagy Házak és az Űrliga — mind egy kietlen sivatagbolygó köré gyűlnek, hogy eldöntsék, ki birtokolja az óriási homokférgek és pusztító viharok által uralt világot. Ez ugyanis az egyetlen hely az univerzumban, ahol megtalálható az űrutazáshoz elengedhetetlen, tudattágító hatású fűszer, a melanzs. A hűbérbirtokért megütköző seregek csatájában felülkerekedő ház győzelme azonban nem lehet teljes, mert a mély sivatagban felbukkan egy próféta, aki mögött felsorakoznak az eddig lakatlannak hitt terület népének fanatikus légiói… Frank Herbert klasszikus regénye négy évtized alatt sem veszített népszerűségéből. Jelen kiadás egy új novellával gazdagodott, melyet Herbert irodalmi örökösei tettek hozzá A Dűne történetéhez.

Miután az emberiség megszabadult minden belső viszályától, és közös erővel megkezdte a világűr meghódítását, váratlanul új ellenségekre bukkant. A Klendathu bolygó lakói leginkább a földi rovarokra emlékeztettek, csakhogy azoknál sokkal nagyobbra nőttek, és ádáz céltudatossággal láttak hozzá az új vetélytárs kiirtásához.

Azóta minden elképzelhető eszközzel dúl a háború, és az emberiség nem áll valami fényesen. Hiába a katonák minden bátorsága, az ellenség mintha előre tudomást szerezne minden hadmozdulatról. A hátországban szinte már gyerekeket soroznak be, akik számára a tűzkeresztség egyet jelent a felnőtté avatás rítusával. A harctér valósága azonban egészen más. Az maga a borzalom.

A jövő század kaotikus világában a kontinenseket uraló magakorporációk küzdelmének dzsungelében magára marad egy lány.

Azaz

majdnem

.

Mert a Cyberspace-ciklus harmadik kötetében sem az élet, sem a halál sem a holnap fogalma nem olyan egyértelmű amilyennek az első pillanatban látszik…

A könyv az Alapítvány-trilógia után következő kötet. 498 év telt el az Első Alapítvány megalapítása óta. Az Öszvér fenyegetése elmúlt: a Trantor bolygója békés, virágzó korszakát éli. A pszichohistorikus Hari Seldon váratlan megjelenése azonban olyan érdekes kérdéseket vet fel, melynek nyomán egy fiatal tanácsost az űrben száműznek, hogy megkeresse a választ: létezik-e még a Második Alapítvány. A tét: az emberiség sorsa. Az Alapítvány pereme című Asimov-regény ennek a nagy tétnek a kérdésével foglalkozik.

Az Alapítvány pereme

megnyerte 1982-ben a Nebula-díjat és 1983-ban a Hugo-díjat.

Carl Sagant nem kell bemutatni a hazai olvasóközönségnek. A nemzeközi hírű amerikai csillagász és kozmosztkutató azok közé a természettudósok közé tartozik, akik tudásukat élvezetes és érthető formában osztják meg a laikus érdeklődőkkel. Magyarországon Carl Sagan neve az ÉDEN SÁRKÁNYAI című könyvével és a KOZMOSZ televíziós sorozattal vált ismertté. A KAPCSOLAT (Contact) című regénye igazi bestsellerré, sőt, túlzás nélkül világszenzációvá vált, és a világ legtöbb nyelvére lefordították. A KAPCSOLAT minden idők legérdekesebb ismeretterjesztése a fizika, matematika és a csillagászat terén,s mindez regényes, olvasmányos formában. Sagan fantasztikus kalandra invitálja az olvasót - egy magasan fejlett civilizáció felfedezésére a határtalan világűrben. Egy nemzetközi kutatócsoprt végigéli a fénysebesség és a relativitás fogalmát eltörlő utazást, hogy tanúi és résztvevői lehessenek az emberi történelem leglélegzetelállítóbb találkozásának...

A Leibowitz-rend apátságában a Memorabíliákat gyűjtik, a Tűzözön előtti civilizáció becses írott emlékeit. Nem veszélytelen hivatás ez, hiszen a tudományellenes közhangulat épp a tudományt, a kultúrát okolja az új nyomorúságért.

A szerzet a kőkorszaki körülmények között is jó munkát végez. A nemzedékről nemzedékre átmenekített és megőrzött források révén az emberiség újra megalkotja az „első” gőzgépet, az „első” izzólámpát, majd természetesen az „első” atommáglyát.

És 1200 évvel a Tűzözön után végre ismét elhárulnak a technikai akadályok az újabb Tűzözön elől…

Az először 1959-ben megjelent (és 1988-ban magyarul is közreadott) amerikai regény valóságos mérföldkő a sci-fi irodalom történetében, műfajának klasszikusa. Szerzője, Walter M. Miller (1923–1996) szinte nem is írt egyebet. Hiába próbálkozott, képtelen volt tökéletes művét felülmúlni. Könyvét második világháborús élményei ihlették: bombázótiszt volt az itáliai hadszíntéren. Ötvenhárom bevetésen vett részt, ő találta telibe a Benedek-rendiek ősi apátságát. A tragédia súlya egész életében nyomasztotta. Önkezével vetett véget életének.

A Labirintus Majipoor gigászi bolygójának bürokratikus szíve, egy spirálformában mélységbe tekeredő folyosórendszer. Innen felügyeli az álarcos hivatalnokokat minden egykori Napkirály, és itt él Hissune, a volt utcagyerek, aki a trónra segítette Lord Valentine-t. Amikor megindul felfelé a hivatali ranglétrán, első lépésként évtizedekig unalmas feljegyzéseket kéne csak katalogizálnia a végtelen folyosókon. Még szerencse, hogy a közelben található a Lélektároló, ahol Majipoor utóbbi kilencezer évéből raktározzák több milliárd alattvaló önkéntes léleklenyomatát. Hissune pedig unatkozik, ezért hamis papírokkal rendszeresen besurran, kikér néhány lélekkapszulát, és elmerül a történelem egy-egy jelentős vagy jelentéktelen szereplőjének életében. Szeme előtt lassan roppant mozaik ölt formát e gigantikus bolygó évezredeiről, melynek alakjai mégis egytől egyig érző, hús-vér személyek.

Jefremov az 1958-ban írott A Kígyó szíve című kisregényével folytatja ugyanezt az utópikus vonalat. A mű, amely nem tartozik szervesen az Androméda-ködhöz, lényegében válasz Murray Leinster First Contactjára. Mindkét írásban két úrhajó találkozik a Galaxis egyik csücskében; az egyik földi űrhajó, a másik idegen. Csakhogy amíg az amerikai író történetében {úgymond: érthető módon} a két csapat ellenségesen méregeti egymást, addig A Kígyó szívében barátként közelednek egymáshoz. Az író visszanyúl egy korábbi kisregényéhez, a Csillaghajókhoz, amikor azt fejtegeti, hogy a fejlett lényeknek hasonló testi adottsággal kell, hogy legyenek megáldva — tehát szépnek (más szóval célszerű, tehát harmonikus felépítésűnek) kell lenniük.

Jefremov ugyanis nem tartja hihetőnek, hogy ‘szarvval és farokkal ellátott szörnyetegek’ vagy ‘gondolkodó penészgombák’ népesítsék be a Világegyetemet. Nem valami szűklátókörű antropocentrikus meggyőződés viszi erre az eredményre, hanem a művészeti érzékkel megáldott tudós filozófus tudományon alapuló okfejtése. (Bár a kisregényben az idegen lények fluorint lélegeznek be oxigén helyett, külső megjelenésben hasonlóan szépek a földi emberekhez.) Úgyszintén, A Kígyó szívében az író megerősíti azt a nézetet, hogy csak egy osztálynélküli társadalom képes olyan magaslatra jutni, ahonnan elrugaszkodva a csillagokhoz képes szárnyalni. Ebből következően, vonja le az író, bármely két civilizáció is találkozik az Univerzumban, azok feltétlenül békések kell, hogy legyenek.

A “Legyőzhetetlen” másodosztályú cirkáló, a Lant csillagképbeli támaszpont legnagyobb egysége, fotonmeghajtással szelte át a csillagzat szélső ívnegyedét. A nyolcvanhárom főnyi legénység a központi fedélzet alagút-hibernátorában aludt. Mivel aránylag rövid volt az útvonal, a teljes hibernáció helyett csupán olyan mély alvást idéztek elő, hogy a test hőmérséklete ne süllyedjen tíz fok alá. A vezetőfülkében csak automaták dolgoztak. Látómezejükben a célkereszten a nap korongja feküdt, amely nem volt sokkal fényesebb a közönséges vörös törpe csillagoknál. Amikor karimája már a fél képernyőt eltakarta, az annihilációs folyamat lefékeződött. Egy darabig az egész űrhajóban halálos csend uralkodott. Hangtalanul dolgoztak a klimatizáló berendezések és a számítógépek. Megszűnt az a finom remegés is, mely a hajó farából kiáramló fényoszlop sugárzásától keletkezik. Ez hajtotta eddig előre a hajót, és végtelen hosszúságú pengeként hasított a homályba. A néma és látszólag üres Legyőzhetetlen a tehetetlenségi erő következtében még mindig fénysebességgel száguldott…

Fedélzeti idő szerint tizenkilenc órakor búcsút intettem az akna körül állóknak, és lemásztam a fémlétrán a fülkébe. Éppen annyi hely volt benne, hogy a könyökömet fölemelhessem. Űrruhám csatlakozóját a falból kiálló vezetékbe illesztettem, a szkafander felfúvódott, és moccanni sem engedett többé. A fémburokkal egy testté válva álltam — vagyis inkább lógtam — a levegőágyban.

Felpillantottam: a domború ablakon át az akna fala látszott, még feljebb pedig az akna fölé hajló Moddard arca. De rögtön el is tünt, és sötét lett, mert leeresztették a súlyos védőkupolát. Nyolcszor egymás után felbúgtak a csavarokat meghúzó villanymotorok. Aztán sziszegő hang jelezte, hogy levegőt bocsátanak a rezgéscsillapítókba. Szemem lassan hozzászokott a sötétséghez. Már láttam az egyetlen mérőóra halványzöld körvonalát...

A bolygó neve Pyrrus… egy különös hely, ahol az összes állat, növény és természeti erő mintha egyetlen cél érdekében esküdött volna össze: elpusztítani az embert.

A telepesek itt szuperemberek… kétszer olyan erősek, mint a szokványos emberek, és a reflexeik egészen lélegzetelállítóak.

Szükségük is van rá. Mert ha élni akarnak, gyilkolniuk kell…

Jason dinAltra, a csillagközi szerencsejátékosra és hazardőrre vár a feladat, hogy rájöjjön, miért vált ilyen ellenségessé a Pyrrus bolygó az ember rövid itt-tartózkodása alatt…

A “borotva éle” — szimbólum: azt a szinte érzékelhetetlen határt jelenti, amely a tudat és a tudatalatti között húzódik, vagyis amely a teljesen egészséges

én

pszichikai tengelye. Így magyarázza meg regényének címét maga a szerző, a szovjet tudományos-fantasztikus irodalom klasszikusa, aki ezúttal a legújabb biológiai kutatások és felfedezések fényében boncolgatja az ember pszichofiziológiájának időszerű kérdéseit. Csodával határos, de megtörtént esetek, valóságos jelenségek hiteles leírásával igyekszik feltárni az emberi test és lélek rejtett tartalékait, energiaforrásait.

A történések középpontjában egy titokzatos

fekete korona,

annak különös kisugárzása áll. Több csoport is meg akarja szerezni, hajszákat rendeznek érte. E kalandok leírásával válik a mű térben és időben több dimenziójúvá. Visszanyúl a régmúltba is, például Nagy Sándor korába, vagy az óindiai művészet kezdeteihez, hogy pontosabban megvilágítsa a tegnap, a ma, sót a holnap eseményeit. Oroszországból kiindulva, Itálián, Dél-Afrikán át a forró Indiáig és a jeges Tibetig húzódik a cselekmény fonala.

A bőven áradó események egzotikus környezetben, titokzatos templomokban, lámakolostorokban, tengerfenéken stb. játszódnak le. Szemünk előtt zajlik le egy kalandos nőszöktetés; látjuk, hogyan verekszenek meg erőművészek túlerőben lévő fogdmegekkel; megismerjük a különleges, bénító folyadékot kilövő pisztolyt.

A mű hősei sarkított jellemű, különleges képességű férfiak, hősnői egzotikus szépségű és rendkívüli sorsú nők. Tanúi vagyunk hipnózissal való csodálatos gyógyításnak, az önszuggesztió nem mindennapi eseteinek. Csak egy példa a sok közül: a tibeti önsanyargató reszpáknak

melegük

lesz, amikor a fagyos szélben meztelenül állva locsolgatják magukat — a vizes törülköző megszárad rajtuk!

Jefremov a tudománynak és a valóságban gyökerező fantasztikumnak olyan tájaira vezet el bennünket, amelyeken szovjet írók még nemigen jártak.

A számításokba hiba csúszott. Nem repültek át a légkör fölött, hanem beleütköztek. A hajó akkora robajjal vágódott a levegőbe, hogy csaknem megrepedt a dobhártyájuk. Fekvőhelyükön elterülve érezték, hogy a lökéscsillapítók ütközésig csapódnak, az elülső képernyők lángba borultak és kialudtak, mert a hajó orrának feszül izzó gázpárna megolvasztotta a külső kamerákat, a fékezés későn kapcsolódott be, és elégtelen volt…

Joanna és férje, Walter számára rendkívüli élményt jelentett Stepfordba költözni. Az idillikusnak tűnő kisváros azonban borzalmas titkot rejt… oly megrázó titkot, mellyel ha egyszer szembesül valaki, már soha többé nem lesz az, aki korábban volt. Ira Levin két alkalommal is elnyerte a krimiírók Edgar Allan Poe díját. Jelen regényéből pedig Nicole Kidman főszereplésével készült azonos című film.

A tündérek visszatérnek — de ezúttal nem csak a fogaidat akarják…

Wiharvész Anyó és apró boszorkányköre most igazi tündérekkel kerül szembe.

Beköszöntött nyárközép — azaz a mi világunkon Szent Iván — napjának éjjele. Ám nincs idő álmokra…

A darabban szerepet kapnak még törpék, varázslók, trollok, néptáncosok és egy orangután, valamint vérpatakok és rengeteg hollári-hó.

Kezdetben vala az Ige. Az Ige pediglen ez vala: — Hé, te! Mert Tesveer, a noícius a Választott Próféta. Aki békét akar és igazságot és felebaráti szeretetet. Valamint azt is szeretné, hogy az Inkvizíció hagyja abba a kínzást, most rögtön, kérem szépen…

Egész biztosan a legjobb regény, amit Terry Pratchett valaha is írt, és a legjobb komédia.

Könnyű feladatnak tűnt... Elvégre nem lehet oly nehéz elintézni, hogy egy szolgálólány ne menjen hozzá a herceghez. Azonban a három boszorkánynak, Málotvix Nénének, Ogg Ángyinak és Magrat Nebléndeknek, akik elutaznak a messzi Génuába, a dolgok sosem ennyire egyszerűek…

A szolgálólányok sorsa az, hogy hozzá kell menniük a herceghez. Erről szól az élet. Nem lehet küzdeni a happy end ellen.

Legalábbis… eddig nem lehetett…

A Korongvilág alkimistái felfedezték az ezüstvászon varázslatát. Vajon mily sötét titkot rejteget a Holivud domb?

Viktor Tugelbendre („Nem tudok énekelni. Nem tudok táncolni. Valamennyire tudom forgatni a kardot.”) és Theda Withelre („Egy olyan kicsinyke faluból jöttem, hogy valószínűleg még soha nem hallottál róla”) vár a feladat, hogy kiderítse…

A halál eltűnt! Állítólag… ööö… eltávozott. És ez olyasfajta káoszhoz vezet, amilyenek mindig is keletkeznek, amikor egy létfontosságú közszolgáltatás megszűnik. Időközben egy messzi, messzi kis farmon feltűnik egy magas, sötét idegen, aki meglehetősen jól bánik a kaszával. És mivel épp aratómunkásokat keresnek…

Erik a Korongvilág egyetlen démonidéző-hackere.

Nagy kár, hogy nem valami jó benne.

Csupán annyit szeretne, hogy teljesüljön három kívánsága. Nem vágyik semmi különlegesre — legyen halhatatlan, uralkodjon az egész világ fölött, szeressen belé őrülten a világ legszebb nője, a szokásos.

Ám egy traktábilis démon helyett Széltolót idézi meg, aki minden valószínűség szerint a világegyetem legkevésbé rátermett varázslója, valamint Poggyász néven ismert szerfölött intraktábilis és rosszindulatú utazási kelléket.

Velük az oldalán Erikre nagy utazás vár az időn és a téren át, amitől majd inkább azt fogja kívánni (és a lelke üdvösségét is odaadná érte), hogy bárcsak meg se született volna.

Ez az a hely, ahová a sárkányok elmentek. Itt hevernek.. nem holtan, nem álomban, hanem... szunnyadóban. És bár az általuk elfoglalt tér nem olyan, mint a normális tér, azért szorosan összezsúfolódnak. Esetleg emlékeztethetnek téged egy doboz szardíniára, már ha azt gondolod, hogy a szardíniák óriásiak és pikkelyesek. És, föltehetőleg, valahol akad egy konzervnyitó…

Serdülőkorú istennek lenni egyáltalán nem könnyű. Azonban az orgyilkos kiképzésen való részvétel kimondottan tetszik Teppiknek — legalábbis addig, míg tényleg meg nem kell ölnie valakit. Igazán aggódni viszont csak akkor kezd, amikor atyja, a Fáraó eltávozik az örök múmiaságba, és ráhagyja az uralkodás minden nyűgét. Nem elég, hogy mostantól neki kell reggelente előidéznie a napfelkeltét, minden előképzettség nélkül, de még a Piramisok körül is támad egy kis gubanc…

A boszorkányok természetüknél fogva nem igazán társas lények, vezetőket pedig egészen biztosan nem választanak maguknak.

De nem létező vezetőik közül a legnagyobb tiszteletnek Wiharvész Anyó örvend közöttük.

Azonban még ő is kénytelen belátni, hogy a királyi udvar cselszövényeibe beleavatkozni jóval bonyolultabb, mint azt bizonyos színművek el szeretnék hitetni az emberrel…

A Halál kiskertjében üldögélt, és a kaszáját élezte. Az már olyan éles volt, hogy még a kósza szellőket is egyetlen mozdulattal két meglepett fuvallatra vágta szét, bár a kósza szellők nem voltak különösebben gyakoriak a Halál csöndes kertjében. A kert egy védett fennsíkon terült el, amely a korongvilág komplex dimenzióira nézett, s mögötte az Örökkévalóság hideg, zord, néma és elképesztően magas hegyei emelkedtek. Ide állt be inasnak Mort, a családja számára égetően kínos fiatalember. (Nem mintha a legkisebbik fiú nem lett volna segítőkész, ám az a meghatározhatatlan, lelkes segítőkészség jellemezte, amit a felnőtt férfiak hamar megtanulnak rettegni. Volt valami ragályos, esetleg az sem kizárt, hogy végzetes benne.) A kötelességtudó Halál bevezeti inasát a halálkodás művészetébe, aztán nyugdíjba vonul hogy kipróbálja azt, amit mindig is szeretett volna. Pecázni, kismacskát simogatni és krumplit sütni. Inasa viszont okoz némi bonyodalmat a valóság szövedékében, ami különben is hajlamos a csomósodása. Így aztán nem hal meg egy tőrbecsalt királykisasszony, visszatér holtaiból egy kétezer éves varázsló, de legalább a halál lánya jól mulat.

Volt egyszer egy szegény ember, s annak nyolc fia. A nyolcadik fiú felnőtt, megházasodott, és lett nyolc fia, s mivel csupán egyetlen foglalkozás jöhet szóba egy nyolcadik fiú nyolcadik fiának esetében, hát varázslónak állt. És bölcs lett meg hatalmas, na jó, mindenesetre hatalmas, s viselte a csúcsos kalapot, és itt a vége, fuss el véle? Itt kellett volna vége legyen?

Ám a férfi elmenekült a varázslatok csarnokából, szerelembe esett, megházasodott – nem feltétlen ebben a sorrendben. És lett neki hét fia, mind már a bölcsőben olyan hatalmas, mint akármelyik varázsló kerek e világon. És aztán lett egy nyolcadik fia! Egy varázsló a négyzeten. Az igézés, bűvölés, bájolás, varázsolás, egyszóval a mágia forrása.

Valahol messze, az űr egy eldugott zugában lavíroz A’Tuin, a gigászi teknőc. Hátán a lenyűgözően őrült, páratlanul szórakoztató, sosem látott hősöktől és elvetemült egyénektől hemzsegő Korongvilág…

Kard és varázslat, Bárd és kacagás, Kalandok a Világ Pereméig — és még annál is tovább!